Az Euro-Oriental Consort alapját Szabó Sándor gitáros, Major Balázs ütőhangszeres és Ralf Gauck német basszusgitáros triója képezi. Nevük is jelzi, hogy művészetükben a nyugati és a keleti zenei hagyományok mentén haladnak. A hangzás és a zenei világuk egyértelműen a ma oly divatos világzene műfaját gazdagítja, melyben az ősi klasszikus keleti zenék atmoszféráját igyekeznek a mai módon felidézni.
Az együttes névválasztása több tekintetben is fontos. Érdemes kiemelni azonban, hogy Szabó évtizedek óta elkötelezett kutatója az ősi keleti zenéknek, és zenei tevékenységének szerves részét képezi a keleti kultúrában és zenében való elmélyülés. Ebben az együttesben a zenéjének keleti irányultságát igyekszik reprezentálni. Az Euro-Oriental Consort egy nyitott alkotó csoport, melyben más muzsikusok és előadók is részt vesznek. Az együttes különféle kombinációkban működik, így alkalmanként Heidrich Roland gitárossal és Weixelbaum Laura énekessel egészül ki a csapat.