Mezőtúron született, autodidakta módon kezdett el dobolni. A hetvenes években Watt’73 nevű zenekar meghatározó tagja. 1977-79-ig Kovács Gyula magántanítványa, aki irányítja a jazz és az improvizáció felé. 1980-ban ütőhangszeresként Szabó Sándor gitárossal együtt létrehozzák a Szabó-Major duót. A 80-as évek elején tanulmányozza az indiai klasszikus zenét és tablázni tanul. A Szabó-Major duó néhány év alatt szinte minden klubban fellépett az országban. 1986-ban jelent meg az első album az angol LEO RECORDS gondozásában. Gyakran meghívtak külföldi művészeket, ennek eredményeként számos országos koncertkörúton vettek részt, és hangfelvételeket készítettek. Egy ilyen együttműködés eredménye, Gilbert Isbin belga gitáros közreműködésével, a HWYL RECORDS gondozásában megjelent album. Pályafutása egyik jelentősebb szakasza a SzaMaBa Trió volt. Triót Szabó Sándor, Bagi László gitárosok, és Major Balázs alkotta. A Trió körülbelül tíz évig működött, vendég muzsikusokkal kiegészítve 3 lemezt készített. A Tatai Jazz Táborban készült felvételt, amelyet a Pannon Jazz 2005-ben adott ki. A magyarországi kulturális leépülés következtében egyre kevesebbet játszottak, és 1995-ben megszűnik a trió.
Major Balázs már 80-as évek közepén önálló dobkoncerteket adott, ahol a dobot röviden, legősibb formájában, üzenettovábbításra, gondolatok közvetítésére használja. 1996-ban jelent meg első önálló albuma Major Krisztián és Szabó Sándor közreműködésével, Határok között végtelen címmel, amely tiszta akusztikus dobzene. 1998-ban jelent meg Dresch Mihály, Grencsó István, Kármán Sándor közreműködésével a Betyársors című album. Szabó Sándorral a SzaMaBa megszűnése után rendszeresen dolgozik, több albumot készítettek, melyeken egy új hangszer is szerepel, amelyet a svájci PANArt cég készített Balázs tervei alapján.
2007 júliusában önálló koncertjét rögzítették DVD-re, melynek kiadása 2008 márciusában került sor. A 2010-ben kiadott Modern Magyar Makám című lemezen azonban újból Szabó Sándor partnereként vendégeskedett. 2011-ben az Egyesült Államokban megjelent egy trió album Tryptich címmel, melyen Kevin Kastning és Szabó Sándor gitárosok mellett Balázs ütőzik. Egy nemzetközi gitárvilág színteréről, ezúttal Európa határain belülre érkezett német basszusgitárossal, Ralf Gauckkal és régi zenésztársa Szabó Sándorral rögzítette a 2012-es Wizzard Dance-t. 2013-ban az USA-ban megjelenik Kevin Kastning, Szabó Sándorral trióban a Becoming című album, még ebben a évben Norvégiában jelenik meg egy újabb cd. 2014-ben az USA-ban adják ki, 2008-ban felvett, Fractal String című koncertfelvételt, melyen Szabó Sándor, Michael Manring amerikai basszusgitáros és Claus Boesser Ferrari német gitáros a társai. 2015-ben elkészült a Clouds On The Lake című album, amelyen Ralf Gauck, Szabó Sándor és Heidrich Roland a partnerei. Az elmúlt években sorra jelentek meg lemezek, főleg külföldön, amelyeken hallhatjuk különleges hangszereit és érzékeny, kreatív játékát. 2018-ban Kevin Kastninggel duóban a Kismaros című albumot, 2019-ben Kevin Kastning és Szabó Sándorral készítették trióban Ethereal II albumot, majd az Ethereal IV 2021-ben, amelyeket Grammy díjra előjelölték. Kevin Kastning és Szabó Sándorral trióban 2022-ben az Ethereal V albumot ismét nevezték, e rangos díjra. 2023-ban jelentek meg újabb szóló albumai Cosmic Ballads valamint Life Pictures cimmel.
Azon kevés magyar ütőhangszeres, aki négyszeres Grammy díj előjelölt. Az elmúlt években és napjainkban, Szabó/Major duóban és Kobza Vajk Group tagjaként hallhatjuk legtöbbet a játékát.